Az együttes

Hahner Roland
Billentyűs hangszerek

1976.április 14.-én születtem Pécsen. Születésem óta Szederkényben élek. Zenei pályafutásomat 1985-ben kezdtem a mohácsi zeneiskolában klarinétosként. 1990-ben alakítottam az első zenekaromat „Sing” néven,és ekkor kezdtem el érdeklődni a billentyűk iránt,de természetesen a klarinétot a mai napig fújom! ’90-’94-ig a Sing zenekar billentyűse voltam. A zenekar feloszlása után ’95-től a mai napig a Cocktail-Band tagja vagyok! 2003-ban,az akkor megalakult Hungarian Musical Band-be kerültem be mint billentyűs,aminek jelenleg is a tagja vagyok!


Horváth Attila
Billentyűs hangszerek

Klarinétművész,tanár.Klasszikus zenei ismeretei mellett jazz tanulmányokat is folytatott zongora hangszeren. Okleveles kántorként a Fejér Megyei Evangélikus Egyházkerület-ben több gyülekezetben szolgált kántori munkájával. 2000-től a Pécsi Szimfonikus Zenekarban klarinétosaként és zongoristaként számos színházi darabban dolgozott. Közben több könnyűzenei formáció tagja, ismert hazai előadók kísérőzenekarában is folytat munkát.2009-től a Hungarian Musical Band felkérésének tisztelettel tesz eleget.


Keszler Péter
Gitár

Már elég korán elkezdtem a zenével foglalkozni. 12 évesen gitározni kezdtem, majd 15 évesen már zenekarban is kipróbálhattam magam. Mint szinte minden gitárost, engem is a rock zenében betöltött szerepe miatt fogott meg ez a hangszer, később azonban már más stílusok is érdekelni kezdtek. Számos vidéki rock, blues, jazz és tánczenekarban megfordultam már mint szóló gitáros vagy basszus gitáros, de a rock zene gyökerei valahogy mindvégig ott voltak bennem. Ezért vállaltam el nagy örömmel, hogy a Queen „The Show Must go On” koncert show egyik gitárosa legyek.


Kiss Szilvia
Ének, vokál

A színpad gyermekkorom óta meghatározó szerepet tölt be életemben(népdaléneklési, vers-, és prózamondó ill., szépkiejtési versenyek ). A gimnáziumi évek alatt Csányi László és Botka Valéria vezette musicalstúdió növendéke voltam.6 évig tanultam zongorázni és felnőtt fejjel újabb hangszerekkel ismerkedem (gitár, fuvola,szaxofon). A diplomaosztás után felvételt nyertem Gór Nagy Mária színi tanodájába, ahol bekerültem Zsurzs Kati osztályába. A tanodai ill. az azt követő évek során színészként olyan emberekkel dolgoztam együtt mint: Zsurzs Kati, Miklós Judit, Keresztes Ildikó, Détár Enikő, Kálloy Molnár Péter, Pintér Tibor, Makrai Pál, Feke Pál, Gyöngyösi Tamás, Szomor György, Várfi Sándor. Énekesként számos zenei és színpadi produkcióban vettem részt itthon és külföldön egyaránt. ( A szépség és a szörnyeteg, Aida, Feke Pál koncert,)


Nádasdi László
Gitár

A 70-es években klarinétoztam majd a szaxofon következett. Jó néhány év telt el mire rátaláltam az igazi hangszeremre a gitára. 1985-ben szereztem előadóművészi diplomát gitár szakon. Jelenleg több pop rock zenekarban is játszom és tagja vagyok megalakulása óta a Hungarian Musical Bandnek. Szabadidőmben zeneszerzéssel foglalkozom.


Pethő Gábor
Basszus gitár

Profi zenei pályafutásom első kiemelkedő állomása a Moho Sapiens zenekar volt, amellyel a Csillag Születik vetélkedőn pop-rock kategóriában győztünk. 1988-ban az EDDA Művek-be igazoltam át. Az akkori magyar zenei élet egyik élenjáró rock zenekarával felvett öt nagylemez közül három aranylemez lett. 1991-ben Kanadába költöztem, ahol számtalan helyi és Egyesült Államok-beli előadóval dolgoztam, mint zenekari tag ill. közreműködő. Olyan nemzetközi hírű producerekkel készítettem felvételeket, mint Nick Blagona (www.nickblagona.com), Paul Milner (www.amajorsound.com).


Csordás Levente
Ének

Csordás Levente egyedi hangú erőteljes egyéniség, kinek zenei pályafutása az 1987-es Csillag Születik tehetségkutató versenyen indult el igazán. Rock kategóriában első helyen végzett zenekarával, a Magazin együttessel. Kicsit később ebből a zenekarból alakult a Sing Sing együttes, Kun Péter/később EDDA/ belépésével. Több külföldi turné után és a várva várt első lemez előkészületeinél, sajnálatos módon elhagyta az országot és az USA-ba távozott. Az Államokban megízlelte a glam rock stílust, több zenekarral is sikeresen szerepelt főleg a nyugati parton, majd hét év után egy látogatásnak indult magyarországi útból újabb zenekar alapítás és lemezfelvétel lett. A Slam együttes az EMI kiadásában 1996-ban kiadta Kapuk előtt című lemezt, melyről a rádiók sokat játszották a Szívemből Szól Ez A Dal slágert. Ezután csatlakozott a SHY GUYS-hoz, élete első pop csapatához. A Magyarországon egyedülállóan gyorsan sikeressé vált formációból nem sokkal az ezredforduló után kiszállt, és azóta több zenekarral itthon és külföldön zenél. Emellett komponál, dalokat ír angol és magyar nyelven különböző előadóknak.


Józsa Tamás
Gitár

Az általános iskolás éveim alatt három évig Spanyolországban éltem. Ez a néhány év egy új kultúra megismerését tette lehetővé, valamint rengeteg utazással járt Európa szerte. Az igazán nagy zenei hatást és befolyást azonban a Latin Amerikában eltöltött másfél év hozta meg. Tizenhét-tizennyolc éves koromban, Bolíviában és Paraguayban volt szerencsém élni, tanulni és magamba szívni mindent, ami körülöttem történik.

A hangszerválasztás egyértelmű volt számomra, miután modern zenét kezdtem el hallgatni, valamilyen oknál fogva a gitár hangszer volt az, ami mindig lázba hozott. A klasszikus zene iránti szeretet megmaradt mind a mai napig függetlenül attól, hogy jazz-blues gitárosnak tartom magam. Rengeteget tanultam és tanulok most is a nagy klasszikus zeneszerzők munkáiból és életpályájukból.

2004 őszén alapítottam első komoly zenekaromat a Plectrum Quartet-et (www.plectrum.hu), amely csak pengetős hangszerekből áll (három elektromos gitár és egy basszusgitár). Ez a „felállás” egy vonósnégyesre próbál hasonlítani, de akár nyugodtan hívhatnánk pengetős négyesnek is. Kedvelem a bossa-nova zenei stílust és szeretek spanyol nyelvű dalokat írni. Határozott elképzelésem van a harmóniákról és a harmonizálásról és megszállottan bújom Muszorgszkij és Bartók zeneirodalmát. Most javarészt instrumentális zenét játszom trió formában a country műfajtól a fusion zenéig, saját kompozíciókkal illetve feldolgozásokkal felépített repertoáron keresztül.

Huszonkét éves koromban tanársegédként tanítottam egy gitárstúdióban, huszonöt évesen már a saját “iskolámat” (Süti Gitársuli, www.gitarozzvelem.hu) kezdtem építgetni, önálló elképzelésekkel, saját koncepcióval.